Hétvégén ezúttal egy megyei I. osztályú gárdával játszottunk felkészülési mérkőzést, a Hatvan látott vendégül minket. Ellenfelünk vezeti a Heves megyei I. osztályt, és nem titkon a feljutást tűzték ki célul.
Az első játékrészben nemigen találtak fogást egymáson a felek, helyzeteket is csak elvétve láthattunk mindkét oldalon. Csapatunk próbált kezdeményezően játszani, a támadóharmadban viszont rendre “elfogyott a tudomány”, nem sikerült kellőképpen feltörni a hatvani reteszt. Igaz, a hazaiak sem találtak ellenszert a védelmi vonalunk megbontására, így 45 percnyi “mezőnyharcot” követően gól nélküli állásnál következhetett a szünet.
A fordulás után élénkebb támadójátékot láthattunk a mi részünkről, sikerült nagyobb fokozatra kapcsolni, ami végül nem csupán helyzetekben, de gólokban is megmutatkozott. Első ízben egy próbajátékosunk nyitotta meg a gólcsapot, majd Agóts Tamás és Lettner Lóránt is betalált — utóbbi gyors egymásutániságban kétszer is. A záróakkordot mégis a Hatvan játszotta el: egy volt játékosunk, Csorba András kozmetikázott az eredményen, beállítva ezzel a 4:1-es végkifejletet.
Újabb hasznos mérkőzésen vagyunk túl, ami megintcsak több ponton is rávilágított arra, miben kell még javulnunk ahhoz, hogy szezonkezdetre minden tekintetben a legmegfelelőbb állapotba kerüljünk. Alakul ez!
FC Hatvan — Rákosmente FC 1:4
Hajrá Rákosmente, hajrá RKSK!
/Ny. K./