Két hónap után ismét bajnoki mérkőzés keretein belül szurkolhatunk csapatunknak, ráadásul már első ízben egy igencsak komoly ellenféllel szemben mérethetik meg magukat játékosaink. Az NB3 Közép csoportjának 17. játéknapján a Kozármisleny FC vendégeként holnap, 14:30-as kezdéssel fogunk dönteni a pontok sorsáról.
Vezetőedzőnk, Gálvölgyi István korábbi cikkünkben már említett pár szót aktuális ellenfelünkről, melyben kiemelte, hogy ugyan néhány alapembernek számító labdarúgó is távozott egyesületüktől, helyükre azonban - feltételezéseink szerint - minőségi pótlás is érkezett. Ennek tudatában cseppet sem számíthatunk az őszinél könnyebb meccsre, pláne idegenben.
Mi viszont a támadósorunkat illetően minden bizonnyal erősítettünk, és a csapat további szekcióit tekintve is úgy véljük, megfelelően tudtuk pótolni a télen más egyesületbe transzferált játékosainkat. Ősszel sikerült egy bravúrpontot mentenünk a mislenyiek ellen, így reméljük, ezúttal is sikerül legalább egy, de inkább három ponttal hazatérni.
Kozármisleny FC - Rákosmente FC 14:30
Kozármisleny Stadion
Hajrá Rákosmente, hajrá RKSK!