Immáron hivatalosnak tekinthetjük azt a tényt, miszerint a már korábban említett távozóinkon túl további három labdarúgónk néz új kihívásoknak elébe.
Az egyik közülük Czerman Márk, aki tavaly nyáron érkezett egyesületünkhöz. A gyors beilleszkedést követően a pályán is hamar megtalálta az összhangot játékostársaival, tavasszal pedig a szűrő pozíciójában remekül helyettesítette az addig sérüléséből lábadozó csapatkapitányunkat, Balaskó Csabát. Egy híján az összes bajnoki találkozón nevezve volt, ez alatt húszszor lépett pályára kezdőként, hétszer pedig a padról beszállva próbált lendületet vinni a játékunkba. Egy alkalommal bizonyult eredményesnek a Maklár SE elleni Magyar Kupa-mérkőzésen.
(Czerman Márk még az Ikarus BSE ellen - a nagyobb képminőségért kattints a képre)
A szintén egy éve igazolt Forgács Bence is minden bizonnyal máshol fogja folytatni pályafutását, miután a Jászberény elleni összecsapást követően a távozás mellett rázott kezet a szakvezetőséggel. A még mindig csak 22 éves, szélsőként és középpályásként egyaránt számításba vehető játékosunknak ugyancsak sok játékperc jutott, összességében 19-szer volt tagja a kezdő tizenegynek, valamint további hat esetben csereként beállva vétette észre magát. Ezeken háromszor sikerült mattolnia az ellenfél portását.
(Forgács Bence párharca a védővel - a nagyobb képminőségért kattints a képre)
Egy "régebbi bútorunk", Hmelyovszki Tibor is elköszönt tőlünk, aki két teljes év után intett búcsút a klubnak. Rákosmenti karrierjének kiteljesedésében azonban többször is gátolták makacs sérülései, így ezen időszak alatt mindösszesen 11 tétmeccs jutott a 24 éves hálóőrnek. Ugyan eddigi edzőmeccseink során többször is a gólvonalon láthattuk Tibit, végül nem született egyezség a szerződéshosszabbítás oldalán.
(Hmelyovszki Tibor edzésben - a nagyobb képminőségért kattints a képre)
Minden egyes játékosnak további sok sikert kívánunk az életben és a futballpályán egyaránt! Továbbá köszönjük az eddigi ittlétüket!
Hajrá Rákosmente, hajrá RKSK!
/Ny. K./