slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3

Labdarúgás: Vereséggel búcsúztunk az idei évtől

Szezonbeli utolsó bajnoki mérkőzésünket idegenben, a Dunaújváros ellen játszottuk le. A szebb napokat megélt patinás klub sokáig a feljutásra is esélyes volt, végül a dobogó legalsó fokára értek oda. Helyezésüket az utolsó forduló eredménye már nem befolyásolta — ahogy a miénket sem —, mi viszont a tétnélküliség ellenére szerettünk volna tisztességgel búcsúzni az idei évtől. 

 

Labdarúgás: Iksz az utolsó hazai bajnoki mérkőzésen!

Utolsó előtti — és egyben utolsó hazai — bajnoki fordulónkat a Ceglédi VSE csapata ellen játszottuk. Szerettünk volna szép eredménnyel búcsúzni a hazai publikumtól, ennek fényében mindent meg is tettünk annak érdekében, hogy ne csupán gesztusból tapsolhassanak a kilátogató vendégek. 

 

Kézilabda: Juhász Zsófia Laura lett március legjobbja

Márciusban is kiosztásra került "Hónap játékosa" díjunk. Ezúttal serdülő csapatunk kapusa, Juhász Zsófia Laura kapta meg, aki nem rég kezdett el kézilabdázni nálunk, viszont hamar igen fontos láncszeme lett korosztályos csapatának. A kezdetekről, a jelenről és a tervezett jövőről beszélgettünk fiatal játékosunkkal.

- Idén kezdtél el a kézilabdát, mik eddig a tapasztalataid, hogyan tetszik ez a sport?

J.Zs.: "Nagyon gyorsan megszerettem ezt a sportot, már otthonomnak érzem az edzéseket és a meccseket, illetve a csapatot és a közösséget is."

Tags: 

Labdarúgás: Pont nélkül maradtunk Mohácson

Vasárnap hosszú túra várt minket, ugyanis soron következő ellenfelünk a tabellán közvetlen riválisunkként említhető Mohács gárdája volt. A két csapat ősszel remizett a Sport téren — akkor az utolsó utáni pillanatokban mentettek pontot a baranyaiak —, így, ha ugyan már mindkét fél részéről valamirevaló tét nélkül is, de szerettünk volna győzelemmel visszavágni az utolsó pillanatokban kiengedett két pontnak. 

Labdarúgás: Mi sem tudtunk megálljt parancsolni a bajnoknak

Hétvégén, immáron valós tét nélkül a már bajnok Kozármisleny csapatát fogadtuk hazai környezetben. A mislenyiek ezidő alatt nem találtak legyőzőre, 34 forduló alatt 25 esetben könyvelhettek el három pontot, míg 9 ízben remiztek. Mi az odavágón szoros mérkőzésen egy góllal maradtunk alul Aczél Zoltán gárdájával szemben, ebből kiindulva — és a már stressz hiányában felszabadult játékból fakadóan — bíztunk egy esetleges bravúr-eredmény elérésében…

Labdarúgás: Kétgólos hátrányból mentettek pontot a hazaiak

Szerdán, az NBIII Közép csoportjának 34. játéknapján Hódmezővásárhelyre látogattunk. Aktuális ellenfelünknek volt miért visszavágnunk, ugyanis az otthoni odavágón szoros mérkőzésen, hajrában szerzett két vendég-találat következtében engedtük ki a kezünkből az egy pontot, most azonban nem csupán a pontszerzésre, hanem a bennmaradás életben tartására is törekedtünk. 

 

Labdarúgás: Miénk a három pont!

Az NBIII Közép csoportjának 33. játéknapján a Szekszárdi UFC csapatát fogadtuk hazai környezetben. Aktuális ellenfelünk "kényelmes pozícióból", a 13. helyről várták a mérkőzést, mi pedig azon vagyunk, hogy a matematikai esélyt minél tovább megpróbáljuk megtartani a bennmaradás érdekében. 

Labdarúgás: Pontosztozkodás Zuglóban

A szerdai fordulót követően már azonnal a következő megmérettetésre kellett koncentrálnunk, ugyanis vasárnap az MTK II. vendégeiként léptünk pályára a BVSC Szőnyi úti sportpályáján. A kék-fehérek szereplése igencsak rapszodikus, és a keretük folyamatosan változik az NB1-es, illetőleg az U19-es csapatösszetétel nyomán.

Labdarúgás: Sokgólos kudarc...

Hétközi forduló keretein belül a tavalyi bajnokcsapatot, az Iváncsa KSE együttesét láttuk vendégül hazai pályán. Ősszel az utolsó utáni percekben Járvás Zoltán góljával ikszre tudtuk menteni az odavágót, ez alkalommal pedig főként ennek okán, illetőleg a hétvégi, Dabas-Gyón elleni sikerünkből adódóan ismételten egy hasonló, vagy egy őszinél is jobb eredménnyel terveztünk előrukkolni. 

 

Labdarúgás: Fontos győzelem közvetlen riválisunkkal szemben!

Vasárnap a szintén kiesés elől menekülő Dabas-Gyón FC gárdájával csaptunk össze idegenbeli körnezetben. Egyik együttes sem kérkedhet a mérlegével - aktuális ellenfelünk február 27-én nyert utoljára -, noha a mentális előny némiképp a vendéglátóink felé húz részben a tabellán elfoglalt előnyösebb pozíció miatt, részint pedig mert az előző fordulóban az MTK ellenében 2:0-s hátrányból 2:2-re tudták menteni a párharcukat. Motiválni persze senkit sem kellett, mindenki átérezte a találkozó súlyát.

Oldalak

RKSK.HU