Hétvégén soron következő felkészülési mérkőzésünket az FC Hatvan ellenében játszottuk le, idegenben. A srácok jelentős terhelést kaptak az elmúlt hetekben, az ólmos lábak a meccseken is érzékelhetőek voltak. Mivel még mindig nem végleges a keret, és még mindig megannyi próbázó fordul meg nálunk, a már leigazolt játékosok m ezúttal pihenőt kaptak, mindössze négy élő szerződéssel rendelkező labdarúgónk lépett pályára.
Az első félidő iramában megfelelőnek bizonyult, a hozzáállással nem volt probléma, és helyenként s mutatott játékkal is elégedettek lehettünk. Ebben a játékrészben egyszer sikerült mattolnunk ellenfelünket, Fellegi Nándor bizonyult eredményesnek. Gólja egyúttal a félidei eredményt is jelentette.
A második 45 percben már offenzívabban, és egyúttal kapura veszélyesebben is játszott a Hatvan, ezen sorunk pedig eleinte nehezen találta a fogást az ellenfélen. Sikerült is megfordítania a párharcot a hazaiaknak, sőt, kétgólos előnyre is szert tudtak tenni, azonban a próbázókkal teletűzdelt csapatunk vissza tudott kapaszkodni a mérkőzésbe, és végül 3:1-ről 3:3-as döntetlenre tudták menteni a találkozót.
Ismételten egy hasznos összecsapásnak lehettünk szemtanúi, ahol egyre közelebb kerültünk a keret véglegesítéséhez.
FC Hatvan - Rákosmente FC 3:3
Gsz.: Fellegi, Halász (2)
Hajrá Rákosmente, hajrá RKSK!
/Ny. K./