Mint ahogyan azt már korábban is írtuk, jelentős vérátömlesztésen esett át a csapat, a tavalyi keretből az utánpótláskorú játékosokat leszámítva mindössze hatan maradtak egyesületünknél. Az újonnan érkező labdarúgókat illetően viszont válltig állíthatjuk: minőséget képviselnek.
Kezdjük hátulról a sort, kapusfronton Szilvási Zoltán és Hmelyovszki Tibor kiválása okán szükségünk volt egy újabb portás szerződtetésére, Szalay Alex személyében pedig sikerült is megtalálnunk a posztra legalkalmasabb személyt. Az újpesti nevelésű, egykori utánpótlás-válogatott hálóőr a Felsőtárkány csapatát hagyta ott a mi kedvünkért.
A védelmünk némileg idősödött az elmúlt évhez képest, a hátsó szekciónkat rutinos labdarúgókkal erősítettük meg. A Monorról érkező, a maga 32 évével a csapatban rangidőssé váló Villányi Gergely kétség kívül nagy hasznunkra lehet az elkövetkezendő idényben, nem kizárólag hátul, hanem akár elől is: belső védő létére a tavalyi kiírásban hétszer is beköszönt az ellenfelek hálójába.
Petrezselyem Tamás jól ismerheti Villát, ugyanis a Monornál két évig együtt rúghaták a bőrt. Egy év gyöngyösi kitérőt követően most ismét egy csapatban, egy célért küzdhetnek, ugyancsak kék-fehérben - csak ezúttal éppen a 17. kerületben. Az NB2-es múlttal is rendelkező rőtszakállú játékosunk a játéktér bal oldalán, szélső védőként és támadóként egyaránt bevethető.
Ugyancsak a védelembe igazoltuk a hórihorgas Pálfalvi Csabát, aki a III. Kerületi TVE együttesétől igazolt át hozzánk. Egy megszakítással, az utánpótlás évekkel együtt összesen 10(!) esztendőt töltött az óbudaiaknál, és bár két évig Újpesten is megfordult, labdarúgó karrierjének meghatározó részét a "Tuénél" töltötte. 6 évnyi felnőtt tapasztalatot köszönhet nekik, ám a 7. esztendejében már a mi céljaink megvalósításának igyekszik eleget tenni.
Hasonlóképpen váltott klubot Nagy Dániel is, aki e nyáron szintén a III. Kerületnek intett búcsút és tette át a székhelyét Rákosmentére. A 24. életévében járó újdonsült játékosunk is jelenetős NB3-as futballmúlttal büszkélkedhet, a főváros túlsó vége mellett többek között Hatvanban, Felsőtárkányban, és Veresegyházon is profiskodott. Első sorban belső védőként, illetőleg védekező középpályásként számíthatunk a játékára. Ugyancsak újpesti nevelés.
A fentebb említett futballisták közül mindenki megfordult már Újpesten, ne hagyjuk ki a sorból Györe Krisztiánt sem, lévén ő is három évig a lila-fehéreket erősítette. Fizimiskája által a szó szoros értelmében Gutira "hajazó" spílerünk a középpálya bármely pontján bevethető, védekező és támadó szerepkört is rá lehet aggatni a játéktér tengelyében. Ceglédről igazoltuk, voltaképpen az első felnőtt idényét tapossa.
Krisszel egyetemben ugyanazt az évjáratot képviseli Lovász Bence is, aki a 19. életévét betöltve úgyszintén az első szezonját kezdi meg a felnőttek között. Labdarúgó karrierjét Békéscsabán kezdte, később pedig megfordult a Sándor Károly-, majd a Puskás Akadémiánál is. Utóbbi helyet elhagyva érkezett a "tizenhétbe", posztját tekintve védekező középpályás, ám a szélső bekk-pozíció sem újkeletű számára.
Kiss Dáviddal folytatnánk a sort, aki csakúgy, mint Pálfalvi Csaba, vagy éppen Nagy Dániel, ő is óbudáról jött át a pesti oldalra - mondhatni "csomagban" igazoltuk őket. A szélső védőként és támadóként is otthonosan mozgó labdarúgónk remek összhangot teremthet a pálya jobb oldalán a felfutásairól híres Simita Gergővel.
Fazonszabásznak hoztuk, amolyan ék mögöttinek az MTK-nevelésű Korozmán Norbertet, az ő játékára kiemelten számítunk a helyzetek kialakításában. Felnőtt éveinek java részét Csepelen töltötte, ahol szintén meghatározó tagja volt a kezdő tizenegynek. Mellette Érden sem ismeretlen az ő neve, valamint a Fradiban is megfordult az évek során.
Bajnokcsapatban futballozhatott, ráadásul amikor pályára lépett, rendszerint sorsdöntő gólokat szerzett a Duna-Aszfalt TVSE-ben Horváth Bence. Szurkolóinknak igazán ismerősen csenghet a neve, nemcsak azért, mert egykoron épp Gálvölgyi István vezetésével egy éven át már játszott nálunk, hanem azért is, mert itthon a 'kécskeiek elleni, 4:3-ra elveszített mérkőzésen pont ő lőtte a 93. minútumban a mindent eldöntő gólt. Főként irányítóként és centerként is számításba vehetjük, szélsőként nemkülönben. Reméljük, nálunk is elsülhet döntő sziutációkban a lába.
Ne felejtsük ki - nem is állt szándékunkban -, de még az újpesti különítményhez odacsatolhatjuk Papp György nevét is, mivel ha nem is sok ideig, de egykoron ő is az Újpest korosztályos csapatait erősítette. Figyelemre méltó, főleg annak tudatában, hogy előtte az FTC-nél is bűvölte a labdát. Azt követően REAC-os évek következtek, és ugyan a szomszédvár gárdája a BLSZ 1-ben elbukta a feljutást, neki mégis sikerült egy osztályt feljebb lépnie. Noha a harmadosztályú légkör neki sem mondható újkeletűnek, tudniillik ez lesz a harmadik szezonja NB-s bajnokságban. Szélsőként és befejező csatárként is hasznos tagja lehet a támadósornak.
Csekély felnőttmúlttal rendelkezik, de annál nagyobb agilitásról és elszántságról tett tanúbizonyságot a próbajáték ideje alatt Fellegi Nándor, aki félév veresegyházi szolgálat után váltott klubot és választott minket. Az edzőmeccsek alatt rendszerint bal szélső támadóként jutott szóhoz a még mindig csak 20 éves játékos, aki támadó létére védekezésben is előszeretettel kiveszi a részét. Eddigi pályafutásának jelentős részében a Gödöllő és a Bozsik Akadémia mezét öltötte magára, ám a kezdeti években a Ferencváros együttesében is megvetette lábát.
Végül, de nem utolsó sorban Balogh Mátét mutatnánk be, akit nem kizárólag az új igazolásoknál, de a keretben is a legfiatalabbak közé sorolhatunk. A 2000-ben született labdarúgónk egyenest a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiáról érkezett, 7 teljes év után döntött a környezetváltás mellett. Kiss Dávidhoz hasonlóan ő is jobb bekként és jobb támadóként tudja tudását a legjobban kamatoztatni.
Minden egyes új igazolásunknak sok sikert és eredményes időszakot kívánunk csapatunknál!
Hajrá Rákosmente, hajrá RKSK!
/Ny. K./